Horgászkártya kiváltása

Tisztelt Sporik!

Egyesületünknél is megkezdődött a jövőévi plasztikkártyás ügyek intézése !
Ezen intéznivalókat elözetes bejelentkezés alapján lehetséges ! Bejelentkezni +3630-901-44-56-s számon lehet, Domak Istvánnál ! SZEMÉLYESEN Szeptember 24-től, hétfőként, 13-16 óráig lehetséges !

Frissítve 2018.09.01. Korábban már beszámoltunk róla, hogy 2019-től bevezetésre kerül a horgászkártya. A MOHOSZ a napokban közzétett egy tájékoztató anyagot arról, hogy hogyan is történik majd a horgászkártya kiváltása, illetve felvilágosítást adott bevezetésének szükségességéről. A tájékoztatóból kiderül, hogy a horgászkártya kiváltásával mire leszünk jogosultak, és mely esetekben marad meg a papír alapú horgászigazolvány.

A horgászkártya kiváltására a technika fejlődése, valamint az adminisztráció egyszerűsítésének érdekében kerül sor. Maga a horgászkártya egy bankkártya méretű, QR-kóddal ellátott plasztik kártyalesz. Az adatokat felhő alapú rendszereken fogják tárolni, ezzel pontos nyilvántartást vezetve a horgászok számáról, tagsági adatairól. A horgászkártya első lépésben a személyi, majd az egyesületi nyilvántartást támogatja, s segítségével az évi több millió horgászjegy vásárlás, a tagi jogviszony létesítés és fenntartás is fokozatosan egyszerűsítésre kerül.

Horgászkártya kiváltása 2019

A horgászkártya kiváltása a 2019-es horgászengedély kiváltásának feltétele leszKivételt képeznek majd ez alól a gyermekek és a külföldi, nem egyesületi tag horgászok. Számukra a horgászkártya kiváltását nem tették kötelezővé, de ha szeretnék kiválthatják azt. A többi horgász számára azonban kötelező lesz az új horgászokmány beszerzése.

Horgászkártya ára, érvényességi ideje

A horgászkártya ára 1732 ft + áfa, azaz 2200 forint lesz. Az érvényessége a horgászkártya kiváltásától számított 5. naptári év január 31. napjáig tart majd. Az elő regisztráció során kiváltott horgászokmány érvényessége pedig a horgászkártya kiváltását követő 6. naptári év január 31-e.  A MOHOSZ a horgászengedélyek árán 2019-ben nem fog emelni, és az állami horgászjegy árának emelésére sem tesz javaslatot. 2019-re így “csak” ez a 2200 forintos többletkiadás várható, amelyet a horgászkártya kiváltása okoz.

Horgászkártya kiváltása, regisztráció

A horgászkártyát 2018 szeptember 1-től lehet igényelni, az idei évben ez még nem kötelező. A MOHOSZ azért, hogy ösztönözze az idei regisztrációt, nyereményjátékot indít azok között, akik szeptember 1. és december 5-e között regisztrálnak és be is fizetik a horgászkártya kiváltásának árát. A nyereményjátékra 15 millió forintnyi nyereményösszeget biztosítanak, és összesen 100 nyertest sorsolnak. A sorsolás főnyereményei egy személygépkocsi és egy floridai horgásztúra. A horgászkártya kiváltásának nyerteseit 2019. január 10 és 14. között, közjegyző jelenlétében sorsolják majd ki.

ELINDULT A HORGÁSZKÁRTYA REGISZTRÁCIÓ! A regisztráció részletes ismertetésének megismeréséhez kattints ide!

A horgászkártya kiváltása 2019-től kötelező lesz az egyesületi tagságra kötelezett horgászoknak, tehát a horgászengedély kiváltásának feltétele lesz, hogy rendelkezzünk ezzel a plasztik kártyával. A Magyar Horgászkártya 2019. január 1-jét követően azonnal kiváltja a jelenlegi papíralapú horgász igazolványt, majd a kapcsolódó szövetségi elektronikus alkalmazásokkal fokozatosan egyszerűbbé és gyorsabbá, valamint átláthatóbbá teszi az ügyintézést és az adminisztrációt, így az állami- és a területi horgászjegyek kiadását is. A regisztráció maga nagyjából 15 percet vesz igénybe. A fogási napló marad a régiben, azt egyelőre nem váltja ki a horgászkártya, nem került bevezetésre digitális fogási napló.

A tervek szerint a horgászkártya bevezetésével a papír alapú okmányokat fokozatosan ki fogják vonni a forgalomból. Ennek első lépése a a papír alapú horgászigazolvány megszüntetése, majd  az összes eddigi további papíralapú horgászokmány és dokumentum, úgy, mint az egységes szövetségi hozzájárulási bélyegek, maga az állami horgászjegy és területi jegyek is kiválthatóvá válnak. A MOHOSZ megteremtette lehetőségét annak, hogy jövőre az állami horgászjegyek kiváltása is a HORINFO rendszeren keresztültörténjen.

Horgászkártya kiváltása online

A horgászkártya kiváltására létrehoznak egy külön felületet, amelyen majd a regisztrációt el lehet végezni. A szeptember 1-i indulását követően folyamatos ügyfélszolgálatot tartanak fenn, hogy segítséget nyújthassanak a horgászkártyát kiváltóknak. A teljes rendszer kialakításával, üzemeltetésével, a horgászkártya legyártásával a horgaszjegy.hu üzemeltetőjét, a Horgaszjegy.hu Kft-t bízta meg a MOHOSZ.

Horgászkártya kiváltása személyesen (offline)

Aki nem rendelkezik számítógéppel, vagy más internetezésre alkalmas platformmal, esetleg nincs megfelelő informatikai tudása, a horgászkártya kiváltása személyesen is lehetséges lesz. A személyes regisztrációt a horgászjegy értékesítésben részt vevő és a regisztráció elvégzését vállaló horgász szervezetnél és azok értékesítési pontjain lehet elvégezni. Új elemként a Digitális Jólét Program Pontjain is lehetőségük lesz a horgászoknak a horgászkártya kiváltásának regisztrációjára. A regisztrációban részt vevő horgász szervezeteket a MOHOSZ anyagi támogatással segíti. A regisztrációban részt vevő horgász szervezet számára oktatási anyagot és 300 Ft/kártya költségtérítést, valamint a tagszövetségek részére 1 millió Ft értékben előzetesen, az 1000 fő feletti regisztrációt vállaló és teljesítő egyesületek részére 500.000 Ft értékben utólagosan a HORINFO későbbi tervezett igényeit is kiszolgáló informatikai eszköz- és szoftvertámogatást, adatkapcsolati támogatást biztosít.

A személyes regisztráció helyszíneit tartalmazó pontos listát a MOHOSZ a regisztrációt megelőzően közzéteszi.

Horgászkártya kiváltása – szükséges okmányok

A horgászkártya kiváltásához szükséges a személyi és lakcím adatokon túl az adókártya. Nagy felháborodást okozott az adókártya szükségessége, többen összeesküvéseket gyártva a NAV ármánykodását sejtették a háttérben. Az adókártyára azért lesz szükség  horgászkártya kiváltásához, mert ez az egyetlen olyan okmánymelynek száma születésünktől fogva állandó, az egy okmány cserével nem változik. Az adókártyát kizárólag az azonosításhoz használják.
A regisztrációhoz szükség lesz fizikailag is az adókártyához, azaz gyermekek esetében is ki kell váltani. A külföldi, adókártyával nem rendelkező horgászok esetében, ha horgászkártyát szeretnének váltani, személyazonosító okmányuk száma váltja ki az adószámot.
Amennyiben névváltozás következik be a horgászkártya érvényességi ideje alatt, a MOHOSZ díjtalanul elkészíti az új névre szóló horgászkártyát.

Hogy jó lesz e, vagy sem a horgászkártya bevezetése, majd a jövő eldönti. Szerintem ez egy olyan dolog lehet, amely megfelelően bevezetve leegyszerűsíti a horgászengedély, a területi jegy kiváltását. Adjunk neki időt. Fizetni persze senki sem szeret, én sem. De ez nem az az összeg, ami miatt felhagyok a horgászattal. Bízunk benne, hogy a szépen leírt dolgok úgy alakulnak, ahogy tervezik és zökkenőmentes lesz a horgászkártya kiváltása!

Ha hasznosnak találod, oszd meg másokkal is! 

Forrás: MOHOSZ